Vannak városok, amelyek élnek, és vannak városok, amelyek mesélnek. Luxor – a hajdani Théba – mindkettőt tudja. A Nílus két partján elterülő település nem csupán régészeti csoda, hanem Egyiptom dobogó, spirituális szíve, ahol a múlt nem régmúlt – hanem élő jelen.
A Nílus nyugati partja a halottaké. Itt emelkedik a Királyok Völgye, a világ egyik legismertebb temetkezési helye, ahol a fáraók örök nyugalmat kerestek. A sziklák közé vájt sírok némák, de falaikon ezeréves történetek elevenednek meg: csillagok, istenek, átkok és áldozatok. És bár Tutanhamon sírja a leghíresebb, a legszebbek közé tartozik III. Ramszesz vagy Seti fáraó sírkamrája is – színek, amelyek túléltek 3000 évet.
A keleti part azonban egészen más – az élők városa. Itt áll a Karnaki templomkomplexum, az ókor legnagyobb vallási központja, amelynek oszlopcsarnoka olyan hatalmas, hogy még a modern építészet is csak tisztelettel néz fel rá. A pár kilométerrel odébb található Luxori templom pedig este, kivilágítva, olyan, mintha maga Amon-Ré is újra lesétálna a földre.
Luxorban van egy pillanat, amit sosem felejt el az ember. Amikor a nap még csak épphogy megérinti a Nílust, és az éjszaka csendje lassan engedi át a helyét a világosságnak. Ebben a mágikus órában forrólevegős ballonok emelkednek a levegőbe, és madártávlatból tárul fel a völgyek, templomok és folyók lenyűgöző mozaikja. Olyan látvány, amely szavak nélkül is maradandó.
A város nemcsak a régészet szerelmeseinek paradicsom. A séták a Nílus partján, a helyi bazárok illatai – fahéj, kardamom, friss menta – vagy a vízipipázó kávézók hangulata legalább annyira része az élménynek, mint egy újabb szarkofág. Az emberek itt nyitottak, kérdeznek, mesélnek. A gyerekek integetnek a turistáknak, és mindenki ismeri a legjobb helyet egy pohár hűs hibiszkusz teára.
Luxor nem szimplán „látnivaló”. Ez a város tanúja annak, hogyan vált halandó az istenekkel egyenlővé, hogyan épült birodalom sivatagból, és hogyan őrzi egy modern nép a több ezer éves örökségét. Minden oszlop, minden hieroglifa, minden kődarab mesél – csak figyelni kell rájuk.
És ha egyszer ott állsz a Karnak templom kapujában, ahogy a nap lemenő fénye végigsiklik a homokon, rájössz: Luxor nem csak Egyiptom része. Luxor az idő térképe, amin egyszer mindenki végigsétál, aki keresi a válaszokat a múltról – és talán kicsit önmagáról is.
